27. FEJEZET

- Mi van veled? - kérdezte Ash mikor odaértünk a szórakozóhelyre. 
- Aggódok. - suttogtam magam elé. - Nem szeretném, hogy vége legyen. Már olyan régen együtt vannak. És akkor a barátságuk is tönkremenne. 
Ashley sóhajtott egyet. Láttam az arcán, hogy nem egyezik a véleményünk. 
- Ugyan. - legyintett - Nem fog megállni a világ. Még tök fiatal csaj, egyáltalán nem biztos, hogy ő neki az igazi. Ki tudja miért voltak annyi ideig együtt...
- Nem ismered őket! - mi ez a hozzáállás? Valamivel biztatóbb monológot akartam hallani.
- Nem, nem ismerem, de egyet tudok. A szerelem kémia, ami egyszer elmúlik, és elfogadássá alakul át, ami meg vagy megy, vagy nem. Ennyi. 
Furcsa. Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez a véleménye. Kissé meglepett a dolog. 
Szinte rohant befelé a bárba, én meg kullogtam utána. Fények, zaj, és rengeteg részeg ember. 
Mikor odamentünk a pulthoz, átvergődve magunkat az emberek tengerén, egy csinos szőke lány fogadott minket. A ruháján lévő kivágás nagyobb volt, mint a ruha többi része. Bájosan mosolygott, és mintha csak valami szállodában lennénk udvariasan beszélni kezdett.
- Parancsoltok valamit? Egy jó erős koktélt esetleg? 
- Mit kérsz Tara? - kérdezte Ash.
- Hát én... - abszolút nem tudtam, hogy mit lehetne kérni. Szívem szerint egy pohár almalét kértem volna, de az kicsit furcsán jött volna le. 
Ash látta a bizonytalanságomat és a kezébe vette az irányítást. 
- Kérünk kettőt a napi ajánlatból. 
- Máris hozom. - a csinos szőke kecsesen hátra dobta a haját, és készíteni kezdte az üdítőket. 
Mi pedig leültünk egy asztalhoz. Kissé feszengtem, ugyanis csak csöndben ültünk. Meg kellett törnöm a csendet. 

- És...neked van valakid? - kérdeztem.

- Nincs. - hangja határozott volt. Talán rossz kérdést tettem fel. - És alakulóban van valami? - ha már belemásztam ebbe a beszélgetésbe így, akkor legalább valami jó is süljön ki belőle.

- Nem nagyon. - válasza immár hanyag volt. Majd a vállát megvonva folytatta - Nem olyan rég ért véget egy kapcsolatom ezért eljutottam arra a szintre mikor már nem hiszek az ilyesmiben.

- Ne mondj ilyet. - ezzel vigasztalhattam volna, ha Ashnek lenne rá szüksége. - Ezért voltál ilyen elfogult Laurelékkel kapcsolatban?

- Részben. - halovány mosoly jelent meg az arcán.

A pultos szőke ekkor helyezte elénk az italokat.

- Kellemes iszogatást. - vigyorgott.

- Köszi. - mondtuk nagyjából egyszerre.

- Ezt, hogy érted? Mi a másik része? - kérdeztem halkan. Lövésem nem volt arról, amit válaszként kaphatok. Pontosabban volt egy, de abban inkább reménykedtem, hogy csak a képzeletem szüleménye.

- Semmi, semmi. - arcára újra kiült az a bizonyos mosoly, amit eddig csak Lau csalt elő belőle. - Mesélj inkább magadról.

- Mire vagy kíváncsi? - tudtam, hogy ezzel csak a szót akarta terelni, de hagytam neki. Ebben a helyzetben lehet nem is jött volna ki túl jól ha Ash valami olyat mond, mivel Lelandet védve lehet neki álltam volna. Igaz összevesztek és megbántotta a barátnőmet én mégis tudtam, hogy Laurel még mindig szereti.

- Mennyire vagy bevállalós? - mosolygott, de már nem ugyanúgy.

- Attól függ miben. - ezzel a válaszommal mintha a sötétbe tapogatóztam volna.

- Nana! Olyan nincs, egy ember vagy bevállalós, vagy nem.

- Hát akkor én kevésbé vagyok az. - vártam a reakcióját, hogy a válaszommal ismét egy kudarcot tudhatok be magamnak vagy sem. Még jobban elmosolyodott. Kicsit megnyugodtam.

- Ez lehet, hogy majd a segítségünkkel változni fog. - lehúzta az italát majd intett a pultos szőkének.

- Segíthetek? - egy pillanat alatt előttünk termett.

- Még egy ilyet, csak most egy kicsit erősebbre. Tara te kérsz még? - fordult ezúttal felém.

- Még nem. - kérek-e? Még ezzel sem végzek kiláthatatlan ideig. Az idő ezután gyorsan telt. Ash sokat ivott és sokat nevettünk. Szinte az egész életünket kitárgyaltuk és ő mindeközben szert tett a pultos csaj telefonszámára is.

- Mindjárt jövök. - felálltam és célba vettem a mosdót. Néhány teljesen lerészegedett tini is az utamba került, de közöttük nagyjából gond nélkül átosontam. Már majdnem elértem a mosdó ajtaját, amikor egy piától jócskán bűzlő férfi elkapta a karomat.

- Gyere cicus játszunk kicsit! - súgta a fülembe majd rángatni kezdett a női mosdó felé.

- Eressz el! Segítség! - sikítottam hátha valaki lerántja rólam, e helyett mindenki ujjongani kezdett majd táncoltak tovább. A pólómat már lehúzta a fél vállamról és a nyakamra tapadt, amikor hasba rúgtam. Egy pillanatra meghátrált és úgy éreztem, hogy menekülhetek, de elkapta a vállam és teljes erejéből a falhoz vágott.

- Ez fáj! - sziszegtem összeszorított fogaim közül.

- Fog ez még jobban ha nem engedelmeskedsz! - már üvöltött velem. Szemembe könnyek szöktek. Nagyon féltem. Bármivel is próbálkoztam nem tudtam elmenekülni. Egyszer csak kicsapódott az ajtó, Ashley lerántotta a nyakamat harapdáló férfit és a falhoz vágta.

- Ki vagy te és mit avatkozol bele? Tök jól elvoltunk a kiscsajjal. - térdeim összerogytak és a falat simítva lecsúsztam a földig.

- Azt nehezen hiszem! - üvöltött vele Ash és állon vágta. Egy hangos kattanásra viszont azonnal felkaptam a fejem. A férfi orrából ömlött a vér Ash pedig dühvel tele állt előtte.

- Hagyd nem éri meg! - elkaptam az újra ütésre lendülő karját és magam felé fordítottam. Megfogta a két karomat és egyenesen ki vitt a bárból.

- A számla? – nem tudom miért, de ez jutott először az eszembe.

- Már fizettem. Felhívom Andyt. - amint ezt kimondta megszólalt az én mobilom. A képernyőn Laurel neve jelent meg. - Remélem nincs semmi baj. - motyogtam magamban és felvettem.

- Szia. Nagyon sajnálom, ha zavarok, de ma este nem tudnál átjönni hozzám? - hangja teljesen kisírt volt. Hirtelen nem tudtam dönteni. Vágytam arra, hogy a történtek után szorosan Andyhez bújjak de Laurelnek is hatalmas szüksége lenne rám. Ash figyelte a telefonbeszélgetésünket és kérdő pillantást vetett rám, amikor egy szó sem jutott ki a torkomon.

Köszönöm ezt a fejezetet egy nagyon jó barátnőmnek :) Köszönöm <3

26. FEJEZET

Sokáig beszélgettünk, nagyon jól elvoltunk. Nem mutatta ki fájdalmát, pedig én tudtam, hogy belül sajog a szíve. Egy-egy kósza gondolat engem is felkavart. Arra gondoltam mi lenne, ha Andy és köztem akadna ilyen probléma. Nem, az nem lehet! - nem akartam ilyenre gondolni. 
- Jól vagy? - simítottam végig a karját.
- Igen. - a hangja remegett. - Sosem fogok még egy olyan fiút találni mint ő. Nekem ő az igazi. Ő a sorsom. Nekem őt szánták! - felpattant a kanapéról és vadul kapálózni kezdett.
- Laurel! Nyugodj meg! - kétségbe esetten nyugtattam. 
Aztán egy pillanat töredéke alatt szemeiből megindult a könnyzápor. - Istenem. - gondoltam magamban. A jó szót kerestem, de semmit nem tudtam mondani. Én még nem voltam olyan helyzetben mint most ő, és nem is vagyok a nagy vigasztalások embere. 
Így csak öleltem. Ő zokogott és én öleltem. 
Egyszer csak megszólalt a csengő. 
- Ki lehet az? - kapta fel hirtelen a fejét. - Csak...csak nem Leland? - ez a kérdés bennem is felmerült.
- Nem tudom. - válaszoltam minden érzés nélkül. 
- Nem nyitom ki! - határozott volt. 
- De, de ki kell nyitnod, akkor is ha ő az! - hevesen csóválta a fejét. 
- Nem! Én nem!
- Én itt vagyok! - nyugodt volt a hangom, pedig az én szívem is zakatolt. Ha Leland az akkor csak két okból jöhetett. Békülni vagy Szakítani. 
- Kinyitom! - mondtam. 
Felálltam és kihúztam magam. Vettem egy hatalmas levegőt és átgondoltam, hogyan fogom fogadni Le-t. Laurel is próbált felkészült lenni. Megtörölte magát, és elővette a "Leszarom" arcát. 
Idegesen sétáltam az ajtóhoz. - Na Tara, most rajtad a világ szeme. - gondoltam. Újra csengettek. Megragadtam a kilincset. Tudtam, hogy ha az a Leland bármi olyat mer mondani az én barátnőmnek ami túllép egy határt, akkor olyan gyorsan fogom kitessékelni, mint beengedni. 
Ott álltam, fogtam a kilincset, szívem dobogott, - feszültebb voltam mint Laurel - ő meg ott ült a kanapén az ítéletre várva. Meghúztam az ajtót, és már épp mondtam volna a magamét, mikor végignéztem az ajtó elő álló férfin. 
Nem éppen nézett ki úgy, mint Leland, inkább olyan volt mint...
- Ashley? - néztem rá furcsán. - Te meg mit keresel itt? 
- Szia. - vigyorgott. - Andy mondta, hogy itt vagy és ápolod a barátnőd lelkét. 
- Igen. De te akkor miért vagy itt? - értetlenségem hatalmas volt. 
Mosolyát egyszeriben kérdő, megvető pillantás váltotta fel. 
- Úgy volt, hogy elmegyünk együtt iszogatni. Nem emlékszel? 
- Ó, basszus. - megvilágosodtam. - Ne haragudj Ash, de teljesen elfelejtettem. És most nem hagyhatom magára Laurel-t, válsághelyzet. 
- Akkor jöjjön ő is. - kacsintott. 
- Igaz. - behívtam a lakásba. - Lau, nem akarsz eljönni velünk iszogatni. 
 A válasz persze egyértelmű volt. - Nem.
- De léci! - óvatosan átkaroltam, azt akartam, hogy kimozduljon, és ne depizzen otthon. 
- Nem. Most nem tudnék bulizni, ne haragudjatok. 
- Várjunk csak. - újra megjelent Ashley arcán az a bizonyos mosoly. - Én ismerlek! Te vagy Leland barátnője! Találkoztunk a szellem idézés előtt. De látod, nem lett semmi baja a barátodnak!
- Khhm. - köhögtem - Leland-el összevesztek, azért vagyok itt. - Laurel lehajtotta a fejét.
- Bocsánat. Nem tudtam. - szabadkozott. 
- Semmi baj. - felállt, és mélyen Ash szemébe nézett - Nem tudhattad. - furcsa mód elmosolyodott.
- Tudod mit? - lelkesedett be Purdy. - Ha Leland annyira buta, hogy képes így bánni egy ilyen csodálatos, gyönyörű, kedves hölggyel, akkor nem érdemel meg téged! 
- Kedves vagy. - Laurel mosolygott. Mi történt vele egy pillanat alatt? 
- Na? - kérdeztem - Akkor eljössz velünk. 
- Sajnálom. - sóhajtott mélyen - Nem. Inkább lefekszek aludni, de ti érezzétek jól magatokat! 
A búcsú utána felettébb különös volt. Az én bánatos barátnőm végig mosolygott, és még egyszer fel is nevetett. Ashley lett volna rá ilyen hatással? 
Mindenesetre jobb volt őt mosolyogni látni, mint zokogni.