Az utca csöndes volt és kihalt. Egy árva lélek sem járt arrafelé. Csak a házakból ki-kivillanó fények jelezték, hogy egy lakott utcában járok. Hiába sikítoztam volna, senki nem hallotta volna meg.
A sebem nagyon fájt és egyre jobban vérzett. Habár már megtettem sokszor azt a távot ami a házunkat köti össze várossal, most mégis olyan hosszúnak tűnt. Fogtam a kendőmet és az oldalamon átkötve rászorítottam a sebre. A kezemre ráfolyt a piros vérem és az oldalamat szorította a kendő. Érzetem, hogy egyre nehezebben lépek. Szédülni kezdtem. Már szinte csak pacákat láttam a lámpák helyett. Könny szökött a szemembe. Mögöttem egy autó lassan közeledett. A szemem könnyezett, a lábam pedig elfáradt. Összeestem. Hirtelen a mögöttem közeledő autó lefékezett és valaki kiugrott belőle.
- Jézusom! Jól vagy? - kérdezte aggódó hangon egy fiatal férfi.
Nem válaszoltam, csak feküdtem szótlanul. A fiú óvatosan fölsegített majd besegített az autójába. Szerencsére a látásom is kitisztult és már a világ sem forgott körülöttem. Ránéztem a fiúra...Fekete oldalra borotvált haja, világos bőre és világító kék szeme volt.
- Mi történt veled? - kérdezte mély, férfias hangján.
Bólintottam, majd az oldalamra pillantottam.
- Hey! Te vérzel! - mondta és a kezével a pólómra bökött.
- Nem vészes! - válaszoltam határozottan - Léci vigyél haza!
A fiú elgondolkozott majd megrázta a fejét.
- Nem tudom mi történt de szerintem nem szeretnél magyarázkodni a szüleidnek, úgyhogy most szépen elviszlek magamhoz és megnézzük mi van veled! Rendben?
A hangja kedves volt és amúgy is ismerősnek tűnt nekem csak nem tudtam honnan. Megbíztam benne. Meg amúgy is! Nekem már mindegy volt.
- Rendben. - válaszoltam halkan és láttam, hogy elmosolyodik.
Elindult az autóval. Nem szólt semmit csak néha néha rám pillantott, hogy minden oké-e?!
nagyon jó :D
VálaszTörlésKöszi :)
Törlés