7.FEJEZET

Csak ültem és néztem az utat. Igazából az is megfordult a fejemben, hogy azért jegyzem meg merre kell menni, hogy visszataláljak hozzá. Át kellett menni az egész városon, hogy a Fűzfa utcába érjünk, ami kb. olyan 15-20 perc lehet.
- Ne üljünk már csöndben! - lökte meg a lábam Andy.
- Rendben. - vigyorogtam rá. - Mesélj magadról!
- Öööm... - kezdte - Hát a nevem Andrew Dennis Biersack és...
De egyből belevágtam a mondandójába.
- Fájt? - kérdeztem.
- Mi? Mikor leestem az égből? - kérdezte és rám nézett, hogy mit szólok a poénhoz. 
- Hát te tiszta hülye vagy! - kitört belőlem a nevetés. - Amúgy nem arra gondoltam!
Ezzel a poénnal sikerült annyira megnevettetnie, hogy nagyon nagy erő kellett hozzá, hogy újra szóhoz jussak.
- Igazából én arra gondoltam, hogy fájt-e amikor a tetkóidat csinálták?
- Nem annyira. - rázta a fejét Andy elgondolkodva. - Kb. annyi volt mint egy...
- Léci ki ne mond! - Szúrós pillantásokat vetettem rá. - Amikor kicsi koromban azt mondták nekem egy inekció előtt, hogy: "Nyugalom! Csak annyi lesz mint egy szúnyog csípés!" .. Hát, sosem volt igazuk. Mindig baromira fájt!
- Akkor mondjuk azt, hogy csak annyira fájt mint egy inekció! - mosolygott. 
Kicsit gondolkozni kezdtem. Arra gondoltam, hogy milyen lesz ha Andy idős lesz. Annyi tetkója van!
- Apának is van tetkója! - mondtam.
- Komolyan? - érdeklődött. - Az tök jó! És mi? És hol?
- A hátán. - válaszoltam. - A születési dátumom.
- Az szép! - bólogatott Andy és megkérdezte. - Te is szeretnél tetkót?
- Igen. - mondtam, bár kissé bizonytalanul. - De tudod olyat amit nem bánok meg. Például sosem tetováltatnám magamra a barátom nevét!
Andy kissé elgondolkozott és nem reagált semmit. Csak nézte a kezét és vezetett. Eleinte nem tudtam, hogy most mondtam-e valami rosszat majd leesett. Juliet. 
- Óó Andy! - szabadkoztam. - Én nem akartalak megbántani! Bocsáss meg léci!
- Semmi baj! - legyintett és egy kaján vigyort vetett rám. 
- De igazából egy pillangót vagy egy szitakötőt szívesen látnék a kezemen. - mondtam és a csuklómat vizsgálgattam. Ő meg rám nézett és bólogatni kezdett.
- Jó ötlet! Nekem szitakötőm van! Olyan szabad bogarak! - mondta.
- Khhm! Rovar! - javítottam ki.
Nevetett és szelíden megrázta a fejét. 
- De okos itt valaki!
Én is mosolyogtam. Kicsit talán tényleg tudálékosan hangzott. Beértünk az utcánkba. 
- Ó nem! - szontyolodtam el.
- Szép ház! - tanulmányozta Andy a házunkat.
Szépnek igaza volt, hogy szép, de nem épp olyan hely ahová szívesen mentem volna. Megállt a kocsi. Andy komoran rám nézett, de hangja szelíd volt. 
- Na itt a vége! - kezdte - Nagyon vigyázz magadra, rendben csajszi? És ígérd meg, hogy egy koncerten majd látjuk egymást?!
- Ígérem! És azt is, hogy vigyázok!
Még utoljára rámmosolygott. Ha lehet most még édesebben mint eddig. Szeme ragyogott mint a napsugarak. Kezét ölelésre nyitotta és magához húzott. Nem kellett sok. Viszonoztam az ölelést. Még így ültünk egy bő percig és ő közben simogatta a hátam. Majd felálltam és kiszálltam a kocsiból. Elindult. Még a szomszéd ház elől visszakiáltott:
- A sebed meg ha fáj nézesd meg egy orvossal! Viszlát Tara!
- Jó rendben! - kiáltottam vissza neki, majd csak halkan magamnak mondtam. . Viszlát Andy! 

Betotyogtam a házba. Olyan volt mintha egy új helyre lépnék be. Pedig már jó ideje ott laktam. Sehol senki. Csönd és nyugalom. Nem mondnám, hogy kellemes volt otthon. 
- Anya, apa! - kiáltoztam.
Semmi. Senki nem válaszolt. Átmentem a nappaliba és onnan kiabáltam, mert onnan mindenhová eljut a hang. De az is megfordult a fejemben, hogy jó is, hogy nincs otthon rajtam kívül senki.
- Anya, apa! - kiáltottam újra.
- Á kicsim te vagy az? - hallatszott apu hangja a dolgozószobából.
Egyből odarohantam hozzá. Szorosan megöleltem. Igazából az az ember akinek a világon bármit elmondok, (Laurel-en kívül) az ő. Apa. 
- Merre jártál? - kérdezte, de az benne a jó, hogy ő sosem az a "Már megint merre csavarogtál" típus, hanem akit tényleg érdekel. Megvontam a vállam. 
- Jaj, értem! - kacsintott rám. - Azzal a James gyerekkel voltál ugye.
- Nem. - mondtam duzzogva.
- Hmm? Mi történt? - csodálkozva húzta föl a szemöldökét. - Összevesztetek?
- Nem! - mondtam kedvtelenül és nem volt most semmi szándékomban beszélni róla.
- Hát jó! - ő meg persze nem kérdezett tovább. Ha elmondom elmondom, ha nem nem. 
Fölmásztam a szobámba, ő meg vissza a dolgozóba. A szobámon is látni lehetett, hogy nem vagyok egy Rocker típus, de ezek után úgy éreztem muszáj vagyok BVB-t hallgatni. Először is átöltöztem -  Ne legyek 2 napos cuccban. - Másodszor meg bekapcsoltam a laptopot.
Black Veil Brides....írtam be a keresőbe. Már voltak olyan számok amiket ismertem, Pl: In the end, Rebel Love song, Fallen Angels...ezek tetszettek is. Elindítottam a Days Are Numbered című számot és leültem, hogy átgondoljak néhány dolgot. Amikor hirtelen kopogás zavart meg.