16. FEJEZET

/Tara szemszöge/

Este későn értem haza. Jó volt a kicsiknek táncot oktatni. Eléggé sikerült kifárasztaniuk, így már vártam, hogy lezuhanyozhassak és Andy karjaiban elaludjak. Mikor beléptem a házba csönd volt. Lepakoltam és óvatosan elindultam felfele a lépcsőn. Láttam, hogy a háló ajtaja zárva van. "Lehet, hogy Andy már alszik?" - gondolkoztam. Nem akartam megzavarni, így egyenest a fürdőbe mentem. Ahogy benyitottam hirtelen visítottam egy hatalmasat. Andy ott állt egy szál semmiben. Épp kiszállt a kádból, mikor én rányitottam. Becsaptam az ajtó, de az szinte egyből újra kinyílt és ő kisétált, egy törölközővel a derekán. 
- Jézusom! Megijedtél? - kérdezte aggódva.
A fejemet lefelé hajtottam és véletlenül sem néztem fel. Andy óvatosan megsimította a karomat. A hideg végig futott tőle a gerincemben. Lassan felemeltem a fejem és láttam a tágra nyitott kék szemeit, amint engem fürkészik vele. Mosolyra görbült a szám.
- Kicsit. De semmi bajom. - a számat egyből az övére tapasztottam. 
Ezután felöltözött és én is lezuhanyoztam. Lent ültem a nappaliban, mire ő odasétált hozzám és leült. 
- Elmondta Laurel, hogy James-t kirúgták a csapatból. - mondta halkan.
- Igen. - ez a dolog kissé felkavart. - Nekem is távoznom kellett volna.
- Miért? - Andy értetlenül közeledett felém - Az ő hibája volt.
- Az ő hibája? - sírni kezdtem - Nem csak az övé! Én is ugyanúgy benne voltam mint ő! Ezért is hagytam őket ott. Bűntudatból. Ha James sem maradhat akkor én miért?
Nem mondott semmit csak megölelt. A könnyeim hullottak a vállára tömegestől. Nem örültem neki, hogy felhozta ezt a témát, de persze érthető, hogy kíváncsi volt. Eltoltam magamtól, majd ránéztem.
- Tudod, én mindig figyeltem ahogyan táncolnak és mikor én is hivatalos csapattag lettem nekem az nagyon jó volt. Erre egy fiú hülyesége miatt elárulom a csapatomat? Szerinted ez normális?
- Nem tudom. - válaszolt.
Nem akartam veszekedni így szó nélkül felmentem a szobába. Pár perc múlva ő is megjelent az ajtóban. Lefeküdt hozzám az ágyra és nagy vigyort mért rám. 
- Kérlek énekelj nekem! - pislogott. 
- Ugyan mit? - nevettem. 
- Akármit! Amit jónak látsz.
- Nem. - elhalkult a hangom - Nem éneklek. Inkább ezt teszem! - mondtam és egy hatalmas csókot nyomtam a szájára. Lassan, - kicsit félve - húzott magára. Csókolt ott ahol ért, én pedig ezt nem bántam. Egy olyan jó 10 perces csókcsata után, lekapcsolta a villanyt és betakart mint egy gondos apuka. Furcsa volt, de rettentően édes.
- Jó éjt kincsem! - mondta és egy újabb csókot adott.
- Jó éjt! - viszonoztam a csókot.

Reggel mikor felkeltem Andy megint nem volt ott. Kezdtem benne kételkedni, hogy valaha is felfogok úgy kelni, hogy ő is ott van mellettem. Át öltöztem, feltettem egy minimális adag sminket és lementem a konyhába. Ő viszont nem volt ott. Helyette csak egy cetli fogadott a szekrényen. Ennyi állt rajta:
"Jó reggelt álomszuszék! Elmegyek bevásárolni! Sietek vissza, de szinte semmi nincs a hűtőben! Szeretlek!" 
Aranyos volt. Ráadásul igaza is volt , mert tényleg csont üres volt a hűtő. Annyi tej és kakaó még volt otthon, hogy egy pohárra elég legyen. "Reggeli" után arra gondoltam, hogy ha Andy ennyire figyelmes, hogy elmegy bevásárolni, akkor valamit nekem is tennem kéne. A nappali eléggé poros volt ahhoz, hogy ne okozzak vele kárt, hogyha letörölgetek. Fogtam egy rongyot, egy kis adag vegyszeres vizet, meg egy széket a konyhából és nekiálltam. Közben, hogy el ne unjam magam, bekapcsoltam a rádiót. Zene mellet kicsit érdekesebbnek tűnt a törölgetés. Már csak két szekrény volt hátra, mikor a Hifiből megszólalt a Little Mix új száma a -  How ya doin -. Annyira szeretem ezt a számot. Rögtön táncra pördültem és énekelni kezdtem. Magával ragadott a zene. Szerintem ha akkor lát valaki az bolondnak hisz...