18. FEJEZET

/Tara szemszöge/

Andy-nek el kellett mennie valamiért a stúdióba, így én egyedül maradtam otthon. Nem volt kedvem otthon ülni és bámulni a falat, így felhívtam Laurel-t van-e valami programja, vagy ráér találkozni.
- Szia! Én vagyok az, Tara! Nincs kedved elmenni valahová? - kérdeztem unott hangon.
- De, éppen kedvem az lenne, csak....
- Csak? - kérdezem vissza.
- Hát Leland áthívott magukhoz, de most minek kockuljak ott? - szinte vigyorgott a telefonba. 
- Megyek veled! - csillant fel a szemem - Majd hárman hülyülünk valamit!
- Okés! - mondta - Akkor átmegyek hozzátok és onnan megyünk együtt!
- Andy nincs itthon! - mondtam flegma hangnemben.
- Nem is azért! - válaszolt ő is szint úgy - Na megyek szia!
- Szia!
Letettük a telefont. A cicák éhesek voltak, ezért kaptak tőlem egy kis tejet meg macska eledelt. Egy bő fél óra elteltével Laurel tettre készen állt az ajtóban. Az ő autójával mentünk, mivel nekem nincs autóm, Andy meg elvitte az övét.
Leland a város központ közelében lakik Liam-al. Már 2 éve bérlik együtt a lakást. Amikor oda értünk hozzájuk Leland egy rövid helló után egyből Laurel szájában kötött ki. Annyira imádom őket nézni. Szegény barátnőm sokat szenvedett azért, hogy összejöjjön Le-vel, mivel ugye már nagyon régen voltak barátok és nehéz a baráti zónából kikerülni. Liam nem volt otthon, így hármónké volt a lakás. 
- Na mit csináljunk? - kérdezte Leland - Nézzünk esetleg filmet? 
- Jaj ne! - tiltakoztam - Semmi kedvem nincs végig szenvedni egy filmet.
- Hát akkor? - kérdezte.
- Nekem nincs ötletem! - ült le szomorúan a kanapéra Laurel.
Leland bement a szobába és kihozott egy képes könyvet. Leült az asztalhoz, mi meg mellé. A képes könyv tele volt olyan képekkel amikor osztály kiránduláson voltunk, táborban, meg ilyen helyeken együtt. Jó volt nosztalgiázni, csak ugye ezekben James is benne volt....
- Húú Tara! Emlékszel mikor James meg te elmentetek hajókázni és megtámadott titeket egy kacsa? - nevetett Leland.
- Hogyne már! - válaszoltam - Annyira vicces volt!
- De féltetek! - mondta Laurel.
- Azt nem mondtam, hogy nem féltünk!
Leland elővett egy olyan képet, amin pont Laurel vágta hozzá a térképet. 
- Erőszakos voltál lányom! - nevettem.
- Megérdemelte! - mondta fennhangon Laurel.
Leland bambán nézett rá.
- Már miért is?
- Mert annyira bizonygattad, hogy miattad nyertünk a kincsvadászatban, pedig ha én nem vagyok!
Elkezdtek azon vitatkozni, hogy melyiküknek volt köszönhető, hogy nyertek. Vagy 5 percig civakodtak, majd Leland egy csókkal véget vetett a balhénak. 
- Na jó srácok! Én szerintem megyek! - mosolyogtam.
Az ajtóig még kikísértek, de tudtam alig várják, hogy elmenjek.
Mikor hazaértem Andy még mindig nem volt otthon. Még maradt az ebédből valamennyi, így meg tudtam vacsorázni. Este 9-ig vártam, hogy a barátom hazaérkezzen, de mivel ez nem történt meg, így inkább lezuhanyoztam és bementem a hálóba olvasni. Az egyik kedvenc könyvsorozatomból olvastam a 3. részt. Nagyon bele tudok merülni az olvasásba, és olyankor akár robbanthatnának is mellettem az sem tűnne fel. A sztori is izgalmas volt. Teljesen kalandvágyat ébresztett bennem. 
- Hahó! - törte meg egy hang a csendet - Mit olvasol?
- Szia! - borultam bele Andy karjaiba - Csak egy könyvet. 
- Az most ráér. - rossz fiús mosolya kíséretében, elrakta a könyvet az egyik fiókba, majd felfeküdt az ágyra. - Hoztam neked valami! - mondta és odanyújtott egy lapot. 
- Ez meg mi? - értetlenül hajtogattam szét. 
A lapon egy szöveg volt. Dalszöveg. Ahogy olvastam a szemembe örömkönnyek kezdtek gyűlni, majd potyogni. 
- Andy, te ezt nekem írtad? - sírtam.
- Igen szívem! - megtörölte az arcom - Tetszik?
- Nagyon! - a sírást abba hagytam, de még mindig meg voltam hatódva. - Elénekled nekem?
Andy lassan megrázta a fejét, majd mélyen a szemeimbe nézett. 
- Ezt te énekled el. Szeretném már végre rendesen is hallani a hangod. 
Nem voltam rá kész. Sosem énekeltem mások előtt. Szégyellős lány vagyok és mi van ha elrontok egy hangot?! Nem akartam csalódást okozni neki. De ő annyira bizakodó volt. Remegő kezeim közé fogtam a lapot és elkezdtem. 
- Mikor először megláttam az arcod, először hallottam a hangod. Tudtam itt nincs megállás. A homokóra homokja pereg tovább....
Ő csak nézett rám elbűvölve. Ez jól esett és felbátorodtam. Elegem lett abból, hogy Andy-nek mindig csak a szerény, megsebzett kislányt mutatom. A hangom repült a szobában. A dal végén egymást szorítottuk és nem szóltunk semmit. 
- Köszönöm! - mondta végül Andy és magához húzott, hogy megcsókolhasson.
- Ugyan! Én köszönöm! - viszonoztam. 
Egymást ölelve aludtunk el, vagyis Andy még engem bámult egy darabig, míg végül úgy döntött ő is álomra hajtja a fejét.