10. FEJEZET

Ott sétáltam a városban. Nézegettem a boltokat, elnyaltam egy fagyit és unatkoztam. Majd ahogy sétáltam az egyik bolt előtt ott állt egy kislány, és hegedült. Nagyon ügyesen játszott. Fogtam a tárcám és adtam neki egy kis pénzt. Megéri a feltörekvő zenészeket támogatni. Csak ott álltam és hallgattam, hogy milyen szépen játszik. Egyszer csak egy kéz nyúlt el mellettem és pénzt dobott a kislány hegedűtartójába. A kislány lassan leeresztette a hegedűt és csak nézett majd így szólt:
- Nagyon köszönöm Andy Biersack! - Ezek a szavak...
Hitetlenkedve fordultam meg. És igaza volt. Ott állt mögöttem Andy széles mosollyal az arcán. Nem mertem meg sem szólalni. Minden porcikám remegett. Andy mosolyogva megölelte a kislányt.
- Folytasd! Tehetséges vagy! - mondta majd felém fordult - Mi az Tara már meg sem ismersz?
- Andy... - dadogtam - Te meg mit keresel itt?
- Csak sétáltam mikor megláttalak. - nevetett és egy lépéssel közelebb jött. - Ölelj meg!
Nem kellett kétszer mondani. Megöleltem. Elkezdtünk sétálni visszafele, de nem mentünk messzire.
- És te miért bóklászol itt? - kérdezett.
- Csak levegőzök. - mondtam.
- Van egy ötletem! Gyere! - egyből húzni kezdett a kocsijához. 
- De mi? Hová megyünk? Hozzád? - érdeklődtem.
- Majd meglátod! - kacsintott rám - Csak kérlek bízz bennem!
Bólogattam meg mosolyogtam rá. Maximálisan megbíztam benne. Vagyis....egy darabig. Egyszer csak letértünk az útról. Nem kezdődik ez jól! Még mentünk egy darabig egy erdő mentén majd megálltunk.
- Na gyere! - mondta Andy és kiszállt.
- Na nem! - tiltakoztam hevesen - Be nem megyek oda!
Andy megállt és rám nézett. Kinyújtotta felém a kezét.
- Azt mondtad bízol bennem! Gyere!
Nem tehettem mást. Muszáj voltam utána menni. Kiszálltam a kocsiból és odamentem hozzá. 
- Add a kezed! - mosolygott rám édesen.
Megfogtam a kezét. Kicsit furcsa volt, de jó érzés. Mentünk befelé az erdőbe. Nagyon furcsa volt, hogy nem az ösvényen mentünk. Így nem tudtam el sem képzelni, hogy hová megyünk. Körülöttünk mindenféle állatok motoszkáló hangját lehetett hallani. Kicsit félni kezdtem és közelebb húzódtam Andy-hez. Ő egy kaján pillantást vetett rám és mosolygott folyamatosan.
- Kérlek mond, hogy itt nincsenek medvék! - hebegtem félve. 
- Hát nem akarok neked hülyeséget mondani, szóval nem tudom. 
Ez nem igazán nyugtatott meg, de megérte, hogy követtem. Egyszer csak csodálatos látvány tárult elém. Mi egy dombon álltunk és alattunk egy csodaszép rét tárulkozott ki. 
- Üdv Andytópiában! 
- Andytópia? - kérdeztem elbűvölve.
- Ha rossz kedvem van idejövök. Gyere nézzük meg közelebbről!
Lementünk egy meredek lejtőn. Pillangók és méhek repkedtek körülöttünk. A fűben elszaladt előttem egy gyík. Óvatosan megfogtam és odatoltam Andy orra elé. 
- Ez valami csodás hely! - áradoztam - Hogy találtál rá?
- Még nagyon régen. - elvette tőlem a gyíkot, megnézte, majd elengedte. 
Végig futottam a fűben. A szél fújta a hajamat. Ez a hely attól volt ennyire szép, hogy az ember nem nyúlt bele. Szerintem rajtunk kívül senki nem tudott erről a rétről. Belehuppantam a fűbe. Lefeküdtem és még az sem zavart, hogy a nap pont a szemebe süt. Becsuktam a szemem. Csak feküdtem. A szemembe még így is tűzött a nyári napfény. Aztán hirtelen valami eltakarta a fényt. Meglepődtem. Lassan kinyitottam a szemem és láttam, hogy Andy ott hasal fölöttem és mosolyog. 
- Tetszik? - kérdezte.
- Nagyon! Gyönyörű ez a rét! - válaszoltam. 
Én csak ott feküdtem nyugodtan, bár a szívem belül kegyetlenül zakatolt, ő meg ott feküdt fölöttem és nézett. Egyszer csak fogta a kezem és felhúzott. Én ott ültem és ő pedig szorosan mellettem. A hajam belelógott a szemembe, ő pedig szépen gyengéden elseperte. 
- Ez olyan nyugodt hely. - kezdte ámuldozva - Itt mindig boldog vagyok! 
- Nem csodálom. Csodálatos!
- Tudod, itt nem kell megfelelnem senkinek. A természet elfogad ilyennek. 
- A rajongóid is! - mondtam halkan, de hallhatóan. Andy elgondolkodott majd nevetett egyet.
- Igen. Ők nagyszerűek! Úgy elfogadnak minket ahogy vagyunk és mikor azt mondják, hogy Andy te vagy a példaképünk az nagyszerű érzés! Csodálatosak! A BVB Army-aink.
- Szeretem ahogy bántok a rajongókkal! Nagyszerűek vagytok srácok!
- Na mi az? - kuncogott kedvesen - Csak nem Rockert csináltam belőled?
- Nem - ekkor megcsörrent a telefonom. Épp jó szám indult el. - Bocsi!
- Justin Bieber? - kérdezte.
- Igen. U smile. Ez is őszinte szám ezért szeretem. - Kinyomtam a telefont. 
- Te nagyon őszinte lány vagy ugye?
- Igen. Vagyis próbálok az lenni.
Andy csak bámult és végig mosolygott. A napfényben csak csillogtak az amúgy is gyönyörű szemei.
- Mondj valamit magadról! Azt már tudjuk, hogy őszinte vagy, de mást is mondj! 
- Hát... nem vagyok túl érdekes! - próbáltam terelni a szót.
- Ne már! - szomorú fejet vágott. - Szeretnélek jobban megismerni!
Ez olyan jól esett. De nem adhatom meg magam ilyen könnyen neki! Felálltam és szaladni kezdtem a fűben. 
- Előbb kapj el! - kiabáltam vissza neki. 
Andy feltápászkodott és leporolta magát. Utánam futott. Elkapta a derekam és maga felé fordított.
- Taylor Nelson, most szépen mondj el nekem magadról mindent! 
Álltam, mozdulni sem tudtam. Ott szorított magához. Nézett rám azokkal a nagy szemeivel. Elbűvölt. Ki voltam neki szolgáltatva. Most akármit tehetett volna velem. Megmagyarázhatatlan érzés nyílalt belém. Akartam őt! Beleszerettem!