5. FEJEZET

Reggel hét óra fele járhatott az idő. Még a nap csak szelíden sütött be olykor-olykor a szobába. 
Amikor a bal oldalamra fordultam, égető fájdalom nyílalt belém. Ijedtemben a hátamra fordultam és könnyezve kapkodtam a levegő után. Mikor már kellően csillapodott az érzés, megtapogattam a kötést, hogy rendben van-e?!  Még feküdtem ott néhány perc erejéig aztán feltápászkodtam. Először is rendbe szedtem az ágyat, mert teljesen szét forgolódtam az éjszaka folyamán. Aztán elővettem a telefonom, hogy keresett-e valaki. De nem. Úgy tűnt senki sem hiányolt. Amikor feloldottam a telefont nem tudtam uralkodni magamon. Teljesen elfelejtettem, hogy a háttérképemen én vagyok meg James. Ott öleltük egymást. Mosolyogtunk. Nagyon boldogak voltunk. Vagy ez is csak egy maszk? Sorra jöttek a kérdések, amiket én tettem fel magamnak. De nem válaszolt rájuk senki. 
Én lettem volna ilyen vak, hogy nem láttam a végét? Vajon James már előre tudta mit fog tenni? Szeretett ő egyáltalán? ... Nem, szerintem nem. Ha szeretett volna akkor nem jutott volna eszébe, hogy így bánjon velem. 
Nem akartam sírni, hisz nem érdemes egy ilyen emberre vizet és energiát pazarolni. De hiába mondtam magamnak, hogy "állj!". Félre hajítottam a telefont. Fejemet az ölembe hajtottam és sírtam. Talán nem is azért mert már nem szeretem hanem azért mert egyszer szerettem. Mi változott? Mi történt, hogy abból a James-ből akit én ismertem és szerettem egy undorító féreg vált?! 
Csak sírtam. Míg erőmből futott rá. Nem volt számomra menekvés. Az a sok emlék még ezek után is szépnek tűnt. Megfogtam a telefonomat remegő ujjaim közzé és minden képet kitöröltem. Kár, hogy ezt az emlékezetemmel nem tehetem meg. Pedig akkor sok minden megoldódott volna.
Halkan nyílt az ajtó. Egy mosolygó fej pillantott be rajta.
- Jó reggelt! - vigyorgott Andy, majd mikor meglátta, hogy sírok egyből legörbült a szája.
Oda ült mellém. Látta a kezemben a telefont és hogy egy képet bámulok amin James-el vagyok. Nem mondott semmit csak azt tette amit a legjobbnak itélt. Fogta és megnyomta a törlés gombot. Az utolsó kép is eltűnt. Valamilyen szinten ez megnyugtatott. 
- Jó reggelt Andy! - mondtam és megtöröltem a szemem.
Andy nem gondolta, hogy jó ötlet lenne beszélnem róla. Ezért fel sem hozta témának James-t.
- Gyere! Egyél valamit! - legyintett, hogy kövessem.
Igazából jó ötlet volt tőle, hogy nem fusztrált tovább azzal, hogy meséljem el mi a baj ...stb. Mivel ő nem gondolt rá, így én sem. Vettem egy HATALMAS levegőt és ugrándozva menetem utána. Alig bírtam utolérni úgy sietett le a konyhába. Amikor megpillantottam Andy remekművét....Rántotta, lekváros kenyér, kakaó és még megannyi finomság. Majdnem újra sírni kezdtem, de most a meghatódottságtól. 
- Mikor keltél, hogy ezt elkészítsd? - kérdeztem.
- Hát korán, de ha ízlik akkor megérte! - aranyosan rám kacsintott majd leültetett az asztalhoz. 
Először a kakaót kóstoltam meg. Ahogy a pohár fölé hajoltam és megcsapta az arcomat a finom illat és pára... Aztán jött a tojás. Egymással szemben ültünk és két pofára faltunk Andy-vel.
Egyszer csak hangosan nevetni kezdett Andy. El nem tudtam képzelni mi lehet ilyen vicces. 
- Szép a bajuszod! - kacagott.
- Ó nem! - kiáltottam el magam - Ez annyira ciki! 
Fogtam egy szalvétát, hogy letöröljem de ő nem engedte. 
- De most miért? - kérdezte a nevetéstől levegő után kapkodva - Nagyon jól áll!
- Gondolom. - dünnyögtem magamnak.
Egyszer csak a kezébe vette a poharat és jól belenyomta a fejét. Neki is akkora bajsza lett, hogy még a nagypapám is megirigyelte volna ha látja. 
- Na? Nekem is jól áll? - vigyorgott rám.
Ettől persze rám is rámtört a nevetés. A poén kedvéért úgy csináltam mint aki megpödri a bajuszát.
- Nagyon fess vagy véle fiatal úr! 
- Hát köszönöm! igyekszik az ember fia, hogy jó bajuszt növesszen.
Így szórakoztunk egy darabig majd csönd következett.
- Andy! Jó volt nálad meg minden! Szerintem irtó jó barátok lettünk, de nekem lassan haza kell mennem. - mondtam halkan és szomorúan.
Letörültük a bajuszunkat. Majd fölálltunk és belepakoltunk a mosogatóba. Csak álltunk az asztal előtt és gondolkoztunk.
- Sajnálom, hogy ennyi volt! - kezdte komor hangon - De hálás vagyok érte a sorsnak, hogy én találhattam rád! Jó fej csaj vagy Tara!
Kicsit meghatott, hogy így gondolja. 
- Ma 12-kor hazaviszlek. Ha úgy jó?! - folytatta.
- Okés, köszi! - válaszoltam. - A mosogatót bízd rám! Hálám jeléül.
Megöleltük egymást. Tényleg jó lett volna még maradni de nem lehetett. Otthon vártak rám. Kívül mosolyogtam, de belül zokogtam. Szerintem Andy is hasonlóan érzett.