8. FEJEZET

Kopogtak. Mikor kinyitottam az ajtót az örök Legjobb Barátnőm Laurel állt előttem. 
- Szia! - mondta széles mosollyal az arcán és megölelt. 
- Úgy örülök, hogy látlak! - örvendeztem és megpusziltam az arcát. Behúztam a szobába és bezártam az ajtót. Ő szépen leült az ágyra és várt. Készenlétbe tettem a laptopot. Laurel csak nézett rám. Szerintem arra várt, hogy én kezdjem meg a beszélgetést, de nekem eszem ágában sem volt!
- Te szakítottál James-el? - törte meg végül a csendet.
- Igen. - válaszoltam büszkén. 
- De hogy, hogy? - Laurel értetlenül bámult rám. Én meg csak csöndeben felhúztam a pólóm. - Jézusom! Ez meg mi a franc? - kérdezte ijedten. 
- Ezért szakítottunk. - újra eltakartam a kötést. 
- Megvert? - láttam rajta, hogy teljesen ledöbbent.
- Nem. Csak meglökött, én meg nekiestem egy vaslapnak.
- Úúú. És a szüleid mit szóltak hozzá? Meg az orvos?
- Semmit. - megvontam a vállam. - Nem tudják. Valaki más kezelte le.
Laurel tágra nyitotta a szemeit. Láttam, hogy gondolkozik. 
- Ki? - kérdezte.
Én meg csak benyomtam a laptopot és beírtam valamit a keresőbe. Odanyomtam az orra alá a gépet.
- Na nee! - kiáltott fel hirtelen. - Ez nem vicces Tara!
Megráztam a fejemet jelezve, hogy ez nem vicc, mire ő csak ült és bámult.
- De semmi az egész. - mondtam szomorúan. - Sosem találkozunk újra.
Laurel is szomorúan nézett, látván, hogy engem mennyire meghat a dolog.
- Helyes élőben? - kérdezte.
- Igen. - bólogattam.
- És tetszik neked? - kérdezte egy huncut mosoly kíséretében. 
- Nem dehogy! - kezdtem bizonygatni - Tény, hogy helyes meg minden, de nem tetszik! Mondom nem látom őt többé! - hangom elcsuklott. Eszembe jutott, hogy, hogy ápolta a sebem, hogy énekelt nekem és a reggeli hülyéskedés. 
Laurel közelebb jött hozzám. Mélyen a szemembe nézett. 
- De ugye tudod, hogy James-el nem békülhetsz ki!
- Persze.
- Mi már rég megmondtuk neked, hogy ez rossz ötlet!
- Mi? - éreztem, hogy megy fel bennem a pumpa. - Ti megmondtátok igen! Ti folyton csak parancsolgattok nekem Liam-el! Nem vagyok már bébi, hogy ne  tudjak döntést hozni egyedül! Amúgy meg bocsi, hogy szerettem James-t és ezért vele maradtam.
- Nyugi! - mosolygott Laurel.
Csak megforgattam a szemeimet. Liam egy nálam 2 évvel idősebb srác. Már 8 éves korom óta ismerem és azóta ő a tánctanárom és a mentorom. Bár az utóbbi időben sok minden történt, ami miatt eltávolodtunk egymástól. Laurel megfogta a kezem és felállított az ágyról.
- Gyere! - kezdte. - Itt az ideje, hogy végre beszélj Liam-el!
- Hol? - kérdeztem értetlenül. 
- A kávézóban. Figyelj, már rég nem találkoztatok mióta James meg ő...összeveszett...Itt az ideje.
Igaza volt Laurel-nek. Mikor Liam-et "otthagytam", akkor olyan volt mintha a bátyámat veszteném el. Felvettem egy farmerdzsekit és megfogtam a telefonomat. Készen álltam a nagy találkozásra.

A kávézóban már ott ült Liam. Leültünk mellé, ő meg csak mosolygott rám.
- Szia Tara! - mondta.
- Szia! - válaszoltam kicsit flegmán.
Laurel ránézett és ezzel jelezte neki, hogy mondja el amit akar nekem. Kész voltam meghallgatni.
- Tara. - kezdte Liam. - Tudom sok minden történt mostanában, de léci térjünk vissza ahhoz amikor még én a te bátyád voltam, te meg az én húgom! 
Könnyezni kezdtem. Csak szó nélkül megöleltem. Már James sem tud a barátságunk közé állni. Laurel is csatlakozott az öleléshez. Végre újra hárman! Mint azelőtt mielőtt James bejött a képbe. 
- És mikor jössz vissza a csapatba? - kérdezte kicsit pofátlanul Liam. 
- Nem tudom. - mondtam lengén. 
- Ne már Tara! - prédikált Laurel. - Mióta az eszedet tudod Liam csapatában táncolsz! Itt az ideje, hogy visszatérj! Ha akarod elkísérlek.
- Nem tudom. - mondtam újból. Persze tudtam honnan fúj a szél. Laurel nem a tánc miatt akart velem jönni hanem egy fiú miatt. Szelíden rámosolyogtam mert tudtam mi jár abban a csinos kis fejében.